Bourrée from the Suite for Lute in E major / Oktatóvideó

Johann Sebastian Bach (Eisenach 1685–1750 Lipcse) harminckét éves volt, amikor Leopold anhalt-kötheni herceg udvari karmestere lett. Hat boldog évet töltött a kis hercegség eleven zenei élettel telt rezidenciáján, kötöttségek nélkül komponálhatott, műveit kitűnő muzsikusok szólaltatták meg, a művelt, fiatal, zeneértő herceg pedig magasra értékelte muzsikusának munkásságát. Ezekben az években Bach többnyire szólóhangszeres, kamarazenei és zenekari műveket írt. 1720 körül készült egyik igen jelentős alkotása a hat, szólóhegedűre írott kompozíció: három szonáta és három szvit (partita). Formailag és tartalmilag a német érett barokk stílust képviselik. Zenéjükben erő, az értelem tiszta rendje és az érzelmek feszültsége összegeződik. A barokkos vonalrajz gazdagsága, a funkcionális díszítések érzékeny alkalmazása soha nem válik öncélú virtuozitássá, mindig belülről fakadó, érzelmekkel telített kifejezőerőt hordoz. A dallamok vonalassága, a polifónia mesteri alkalmazása, a harmóniák színgazdagsága, a témák, motívumok kombinálásának beláthatatlan sokasága teremti meg a zene pompás szerkezeti vázát.

A hét tételt magában foglaló E-dúr szvit az E-dúr hegedű partita lantátirata, amely a zeneszerző 1737-es kéziratában maradt ránk.
A Bourrée a szvit hatodik. tétele. A bourrée eredetileg francia népi, a 16. századtól udvari tánc volt. A 17. században átkerült az operaszínpadra, a 18. században pedig a hangszeres szvitzenébe. Hagyományos jellegzetessége a felütéses indítás, a páros metrum, a folyékony melodika. A szvit bourrée-jának felső szólama mindvégig skálamotívumok és hangzat felbontások megállás nélküli nyolcad mozgású sorozata, alsó szólama szünetekkel tagolt, harmóniai alapot alkotó negyedhangok sora. A tánctétel kétrészes forma, második szakasza domináns hangnemben variálja a tematikus anyagot, majd záró ütemeiben visszatér az alap hangnembe.